Áronbaba 2007.11.22. 11:29

Hat hónap

Pontosan hat hónap telt el azóta, hogy megszülettem. Ez azt jelenti, hogy 26 hete élek, vagyis 184 napja, azazhogy 4 416 órája, ami nem jelent mást mint, hogy 264 960 másodperccel ezelőtt kiáltottam először a nagyvilágba, hogy: "Hahó, itt vagyok!"
Hat hónap nagyon nagy idő az én koromban. Sok mindent megtanul ennyi idő alatt egy ilyen apró emberke, mint jómagam. Először azt tanultam meg, hogy milyen érzés fázni, majd, hogy milyen éhesnek lenni. Meg kellett tanulnom védekezni az erős fények és a zajos hangok ellen. Nem volt könnyű és nem volt kellemes sem. De aztán jöttek az új élmények. Megtanultam milyen az, amikor valaki, aki úgy várt, megsimogatja a kezével az arcom és a hangjával a lelkem. Sok nehéz pillanantot éltünk át, a hasfájás három hónapig tartó küzdelmeit, egy hét kórházi rémálmot, majd az azt követő ámokfutást, hogy megbizonyosodjunk arról, mégsem vagyok olyan amilyennek mondtak: nem vagyok szívbeteg, sem refluxos, de még idegrendszeri problémákkal sem küzködök. Nehéz út volt, de amikor végre biztosak lehettünk abban, hogy teljesen egészséges csecsemő vagyok, valahogy minden könnyebb lett. Időközben azt is megtanultam, hogy az a két ember akikhez érkeztem nagyon igyekszik. Azért, hogy jól érezzem magam. Hogy semmiben ne szenvedjek hiányt, de főként szerető gondoskodásban és türelmes odafigyelésben legyen részem. Megtanultam elfogadni a szeretetet, majd kérni és újabban viszonozni is.
A szüleim is leckét kaptak türelemből, kitartásból és kreatívitásból. Megtanulták, hogy sok alvás nélkül lehet élni, de egy gyermek nevetése nélkül nem. Megtanulták, hogy az igazi barátság túléli egy újszülött ellátásának mindennapjait, a hamis pedig nem.

Szóval, sok mindent megtanultunk mi hárman közös életünk első hat hónapja alatt.
És még sok minden vár ránk. Nagy terveink vannak. Egy boldog közös jövő.

ÁRON

A bejegyzés trackback címe:

https://aron.blog.hu/api/trackback/id/tr20237992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cucka 2007.11.22. 12:29:47

Isten éltessen, kékszemű Kisherceg! :)

Boti anyuja · http://botibaba.blogspot.com 2007.11.22. 18:43:08

Áronkám!
Azt kívánom, hogy valósuljon meg a boldog közös jövőtök!
Nőj nagyra és okozz még sok-sok meglepit a szüleidnek :)
Puszika a homlokodra

Gergő 2007.11.22. 20:04:07

Kedves Áron!

Sok boldogságot kívánunk! Nemsokára meglátogatunk!

Ingrid 2007.11.22. 21:33:14

Isten éltessen kicsi Áron! Olyan igéző szemeid vannak, hogy Helénát nem merem a gép elé engedni, nehogy megbabonázd nekem ;)

Lillus · http://www.kicsililla.freeblog.hu 2007.11.23. 06:09:26

Kedves Áron! Sok boldogságot, kópésságot meg minden szépet félévességed alkalmából! :) És hát ketten megalapíthatnánk a nagyonkékszeműek táborát, nem? ;) Lillus

TomiBeniAnyája · http://sutifalo.freeblog.hu 2007.11.23. 15:50:33

Boldog félévességet kishaver,legyetek nagyon boldogok ez után is!!! Amúgy meg nem ér ilyen síratósat írni...hüpp.

Áronbaba 2007.11.23. 20:33:39

Mindenkinek köszönöm a jókívánságokat.

Balázska 2007.11.26. 17:45:20

Szia Kishaver
Olyan régen nem irtam, eddig azt hitted elvesztem.
Pedig nem, csak anyának soha nincs ideje irni,mert veszem el tőle a billentyüzetet, stb, szóval tisztára ki tudom hozni Őt a béketűrésből, ezért amikor ébren vagyok nem ir, ha meg alszom, annyira örűl anya neki, hogy azt sem tudja mihez kezdjen, ugyanis csak este 11kor alszom el. Délután mire hazajön, én már éber vagyok. Hi hi.Lefárasztom anyát.
Téged Isten éltessen nagyon sokáig. Min. még 200 félévet kivánok Neked.

RKriszta · http://www.barni.blog.hu 2007.11.27. 14:07:17

Nagyon nagy lettél már és ráadásul igazán jóképű. Irigykedem a lányos anyukákra.
süti beállítások módosítása